Egy gazdasági válság margójára - avagy peak oil a köbön

2009.11.12. 14:43 csaladterapia budapest

Antal Z. László, Hetesi Zsolt: a klímastop akadályai

Címkék: klímaváltozás hetesi zsolt antal z lászló klímastop

Az előbbi Finnországgal kapcsolatos hír után nézzük meg milyen esélyei vannak az említett nagyarányú CO2 kibocsátáscsökkentésnek. Mindebben Antal Z. László és Hetesi Zsolt lesznek segítségünkre az Ozonenetwork oldalán megjelent cikkben.

Mintha kibocsátáscsökkentési verseny tört volna ki a nyugat-európai országok politikusai között. A premiert az Egyesült Királyság parlamentje tartotta: 2008. november 18-án megszavazták a világ első olyan klímatörvényét, mely azt tűzi ki, hogy 2020-ra 34, 2050-re 80 százalékkal csökkenjen az üvegházgázok kibocsátása az 1990-es szinthez képest.

A teljesítés érdekében a kelet-európai fülnek oly ismerős "ötéves terveket" vezettek be Nagy-Britanniában. E szerint a csökkentendő szennyezésmennyiséget ötéves lefutású szénköltségvetésekre bontják, és őfelsége kormányának minden év végén előrehaladási jelentést kell benyújtania a parlamentnek, hogy az ötéves tervekből származó éves célokat teljesítették-e.

Hasonló kezdeményezéssel élt a finn kormány: nemrég fogadták el azt a stratégiát, amely szerint a szén-dioxid-kibocsátást a '90-es szint 20 százalékára kell leszorítani 2050-re. Ennek érdekében valószínűleg az egész energiaszektort és közúti közlekedést gyakorlatilag szennyezésmentessé kell tenni. A harmadik állam Norvégia, melynek kormánya 40 százalékos kibocsátáscsökkentést vállalt a következő negyven évre. Itthon a Magyar Természetvédők Szövetsége javasol klímatörvényt és kvótarendszert a benzin, a gázolaj, a földgáz és általában minden fosszilis energiahordozó felhasználására. A javaslatot 195 civil szervezet támogatja, előkészítését 324 parlamenti képviselő szavazta meg.


Mivel járna, ha Magyarország hasonló csökkentést vállalna?

Milyen lehetőségeik vannak a kibocsátásmérséklésben gondolkozó döntéshozóknak? A kérdésre dr. Hetesi Zsolt, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport tagja, az ELTE csillagászati tanszéke tanára és Antal Z. László, a MTA Szociológiai Intézete Éghajlatváltozás Kutatóműhelyének vezetője válaszol.

"A finn kormány célkitűzésén látszik, hogy nem számítás, hanem politikusi elhatározás eredménye. Ilyen kerek számokat csak a tárgyalóasztal mellett lehet produkálni" - szögezi le kiindulópontként Hetesi Zsolt. Az ilyen mértékű csökkentést mindenképpen szükségesnek tartja Antal Z. László is, hozzátéve, hogy jelenlegi ismereteink szerint a technikai lehetőségeink most nem adottak erre.

Hetesi abból indul ki, hogy a leggyorsabban, átlag fölött a közúti szállítás CO2-szennyezése nőtt 1990 és 2004 között, az EU huszonöt tagállamának szén-dioxid-kibocsátását nézve (17,7-ről 22,3 százalékra). A vasúti közlekedés is több üvegházgázt termelt 2004-ben, mint tizennégy évvel korábban.

Mely területek termelnek továbbá a globális felmelegedéshez és klímaváltozáshoz vezető szén-dioxidot az EU huszonöt tagállamában? A legnagyobb szennyező az energiaszektor, amely a légkörbe engedett CO2-mennyiség 39 százalékát termeli meg. Annyi a különbség a szállításhoz képest, hogy az energiaszektor kibocsátási részaránya nem változott, magyarán ugyanolyan mértékben szennyezett az egész arányát nézve 2004-ben, mint 1990-ben. Hasonló a helyzet a háztartások esetében: 1990-ben is a CO2-kibocsátás 12 százalékáért voltak felelősek, mint 2004-ben. Egyedül a szolgáltatások relatív kibocsátása csökkent ebben a tizennégy évben.


Kamionok légióit mozgatja a fogyasztói kultúra

Nem véletlen, hogy a közúti szállítás egyre inkább szennyez, mivel egyre több és több áru mozog az utakon - magyarázza Hetesi Zsolt. Ha pedig a döntéshozók merész kibocsátás-csökkentési tervekkel foglalkoznak, s azokat végre is akarják hajtani, akkor ezzel kell szembemenniük.

Például azt kéne elérniük, hogy a cégek - a multinacionális nagyvállalatoktól el egészen a kisvállalkozásokig - visszatérjenek a korábbi, készletezős rendszerre, és ne just-in-time inventory-ban gondolkozzanak (ami azt jelenti, hogy egy cég csak akkor és csakis akkor tart igényt egy alapanyagra vagy részegységre, amikor a gyártási folyamatban éppen szüksége van rá; ezzel jelentősen csökkennek a cégek raktározási költségei, de sokkal több árut kell sokkal több helyszínre elszállítani - a szerk.). Vagyis ha az a cél, hogy kevesebb kamion közlekedjen, hogy kevesebb áru mozogjon, akkor nem árt visszavenni a fogyasztói igényekből.


Klímaparadoxonok

"Az üvegházgázok kibocsátásának 80 százalékos visszafogása csakis úgy képzelhető el, ha fogyasztáscsökkentéssel jár együtt" - figyelmeztet Antal Z. László. "Ez az, amire jelenleg nehéz megfelelő megoldásokat találni: hogyan tudjuk elérni, hogy a magas szintű fogyasztáshoz hozzászokott emberek csökkentésben gondolkozzanak? Az életszínvonal milyen jellegű változásaival járna ez együtt? Hogyan lehet mindezt az emberekkel elfogadtatni, miközben a helyi vezetők is a választások megnyerésében érdekeltek, és elsősorban a minél nagyobb ígéretekkel szokták a választókat szavazásra biztatni?

Ezek a legfőbb kérdések, hiszen az üvegházgázok kibocsátási szintje Magyarországon háromszorosan haladja meg azt az átlagot, melyet a Föld elnyelőképessége elbír, de a nyugat-európai országokban öt-hatszoros a különbség. Egy sajátosan ellentmondásos helyzetben élünk. A növekedési kényszer és a kibocsátáscsökkentés ellentmondását szoktam én klímaparadoxonnak nevezni. Ha ennek feloldására is van a politikusoknak - vagy bárki másnak - jó javaslata, akkor elképzelhető: van esély a 80 százalékos csökkentésre. Ám ezeket a konkrét javaslatokat még nem ismerem" - mondja a szakértő.

A szállítással és a közlekedéssel egyéb gondok is vannak. A legfontosabb: fogyóban van a kőolaj - egészíti ki a fentieket Hetesi Zsolt. A legtöbb energetikai szakember és geológus egyetért abban, hogy valamikor 2040-ig szükségképpen eléri az olajkitermelés azt a csúcsot, amin túl a véges készletek elkezdenek kiapadni, és nem növelhető tovább a kitermelés. A nagy kérdés az, hogy mikor következik be ez a csúcs. Van olyan szakember, aki szerint már 2015 előtt bekövetkezik a tetőzés, de Hetesi szerint ez valószínűleg már megtörtént 2008 júniusában, mikor egy nap alatt 86 millió hordó olajat hoztak felszínre.

Hogy ez a csúcs valóban tavaly volt, vagy tíz éven belül lesz, vagy húsz éven belül, az végül is szinte mindegy: mindenképp komoly változásoknak nézünk elébe, mondja a kutató: "Világszerte 8-900 millió kocsi közlekedik az utakon. Ha 2050-ben még közlekedni akarunk és nagymértékű szén-dioxid-csökkentést is el akarunk érni, akkor pár év alatt (pontosabban a két-három évtől a két évtizedig terjedő időszakban) az egész mennyiséget nem szennyező meghajtású modellekre kell kicserélnünk. A legnagyobb probléma pontosan az idő rövidsége. Az emberiségnek nyolcvan évébe került az autós közúti közlekedés jelenlegi rendszerének kiépítése, de a változtatásra nincs további nyolc évtized."


Ha háború lenne, tudnák, mit kéne lépni

Nagy kérdés, hogy ilyen súlyú változtatásokhoz lesz-e döntéshozói akarat. Tony Blair miniszterelnök 2006-ban arra figyelmeztette a nagy-britanniai településeket, hogy kormánya sok mindent elért ugyan a klímaváltozás ellen, de egyedül nem képes megbirkózni  a problémával - mert például a multinacionális vállalatok túl erősek. Ezért azt javasolta, hogy mindenki dolgozza ki a saját klímastratégiáját. (A helyi kezdeményezésekre az északnyugat-angliai Ashton Hayes a példa, ami az ország első nulla CO2 kibocsátásdú települése akar lenni.)

Ez Antal Z. László számára úgy hangzott, mintha Churchill azzal állt volna elő a világháborúban, hogy mindenki védje meg magát a németek ellen - nyilatkozta a Magyar Narancs szeptember 17-i számában.  "Ez a mondat a sajátos politikai szituáció tudomásulvétele volt" - mondja kérdésünkre a kutató. "Gondoljunk bele: egy olyan államban, ahol hihetetlenül komolyan veszik az éghajlatváltozást, egy kormányfőnek muszáj kiállnia a nyilvánosság elé, azt mondva, ő egyedül nem képes megvédeni az országot. Szerintem elég elképesztő a mostani helyzet. Az EU, benne Magyarország és Nagy-Britannia vezetői pontosan tudják, hogy az éghajlat módosulása az itt élők életét, egészségét, a társadalom normális működését nagyon súlyosan veszélyezteti. Ha ez háborús konfliktus lenne, akkor meglévő forgatókönyvek alapján pontosan tudnák, milyen lépéseket kell megtenniük, s ezeket meg is tennék."


Mi gátolja a döntéshozókat?

"Teljesen új a helyzet. Lényeges különbség az is, hogy nem lehet pontosan tudni, mikor következnek be a klímaváltozás várható hatásai. Van ugyan bizonytalanság, de nagyfokú tehetetlenséget is látok. Ha a brit miniszterelnök bejelenti, hogy nem tud megoldással szolgálni, az egy nagyon komoly üzenet arra nézve, hogy az a politikai rendszer, melyben mi is élünk, megbéklyózza a politikusok kezét. A politikusok kettős szorításban élnek: részben a növekedési kényszer és a gazdasági élet szereplői befolyásolják döntéseiket, részben a választási rendszer foglyai. Így nem tudják meglépni mindazt, amit nagyon pontosan tudnak, hogy meg kellene tenniük. Ez a másik klímaparadoxon" - mondja a szociológus.

 

Forrás: Ozonenetwork http://www.ozonenetwork.hu/ozonenetwork/20091026-a-80-szazalekos-co2kibocsatascsokkentes-eselyei-magyarorszagon.html

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kiszivargott.blog.hu/api/trackback/id/tr871520277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Clicky Web Analytics